Ki a jó barát?

   Akkora hülye voltam. Jelenleg egy nagyon közeli ember az öngyilkosság határán van és nagy részben az én hibám az egész. Tavaly ősszel ismertem meg, fiatalabb nálam másfél évvel. Egyszerre megvolt a közös hang, perverz poénokkal hülyéskedtünk, és valószínűleg alig pár hét elteltével már többet érzett irántam mint barátság, ez pedig rajtam is múlt sajnos és nagyon rosszul kezeltem a dolgokat. Romlott és romlott a helyzet, csúnyán bántam vele, de egy kislány voltam és bekerültem az éjszakába. Beleszerettem egy jó barátjába, ami egy nagyon csúnya történet, de már taglaltam is anno egy régebbi bejegyzésben, lényeg annyi, hogy nem vettem észre ezt az egészet. A szülei elváltak, az utóbbi fél évben pedig konkrétan senki sem volt mellette. Ő mellettem volt, mikor kurváztak miatta meg a nagyszerelmem miatt, és én erre nem tudtam ott lenni, mikor egyedül hagyta a családja.
   Pont itt érzem, hogy nem az a baj, amiket tettem vele, hanem amiket tehettem volna és szartam bele. Egoizmus. Baszott nagy egoizmus. Meg akarok felelni azoknak,  akik nekem fontosak, alárendelem magam istentelenül a szerelemnek és az egyik legjobb barátnőmnek (aki mellesleg egy fiúért lazán otthagyna), de akire meg számíthattam mindig, leszarom. Most változtatok ezen. Tudom, min megy át és kihúzom belőle. Jöjjön a pozitív energiafröccs, mert nem érzem jól magam!

   Regénybe illő a helyzetem, de ez nem egy regény, de legyen egy regény könyörgöm. Egyszer az lesz. Mert hiszek benne. Mert szarok az egész realitásra és bízok valamiben, életemben először. Ha nem jön össze, nem jön össze. De összejön. Biztatást, hallani akarom a sorok között, hogy igen, Lexi, így van, ezt most összehozod és megtalálod a helyed!
   Köszönöm a közreműködést.